A Feszty Árpád Általános Iskola diákjai próbálhatták ki elsőként a jövő digitális oktatási környezetét bemutató oktatótermet. A kütyükkel teli konténerben négy terület, a fenntarthatóság kérdésével foglalkozó, illetve programozás és pénzügyi ismeretek órákat tartanak, ezen túl pedig a hagyományos tanórákat, mint például a matematika vagy a biológia foglalkozásokat egészítik ki különleges tartalmakkal – mondta el Matolcsy Miklós, a Mobidik program vezetője, a PontVelem Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.

„Ez a mobiliskola minden digitális földi jóval fel van szerelve. A gyerekek imádják a kütyüket, ezért ez nekik nagyon izgalmas terep lehet. A konténerben található legórobotika, programozható legórobotok, 3D nyomtató, notebookok, számítógépek, tabletek, hatalmas érintőképernyős tévék, amelyek össze vannak egy rendszerbe fűzve. Rengeteg izgalmas tanóra fut ezeken az eszközökön.”

A különlegesen felszerelt terem a tanév utolsó hetéig végigjárja az országot, mintegy 5-6000 diák próbálhatja majd ki az utazó tanteremben lévő eszközöket.

„Ebben a félévben 15 iskolába szeretnénk eljutni a Mobidikkel, az ország mind a 15 pedagógiai körzetében szeretnénk egy hetet eltölteni. Egy iskolában 400-450 diák juthat be a tanórákra, akiknek nem sikerül, a szabadon hagyott tematikus blokkokban várjuk.”

2016 októberében fogadták el Magyarország Digitális Oktatási Stratégiáját. A stratégiában foglalt digitális fejlesztéseket megelőzően elindult a Digitális Mintaiskola projekt, amelynek keretében - 10-12 köznevelési intézmény bevonásával - történik a későbbi digitális fejlesztések technológiai, személyi és pedagógiai feltételeinek előzetes tervezése, kialakítása, finomhangolása és beválás-vizsgálata - közölte az oktatási államtitkárság.

Ide kattintva tekinthető meg az inforádió teljes cikke és a kapcsolódó hanganyag.

Oszd meg a hírt ismerőseiddel!

További hírek

A PontVelem Okos Program nemzetközi szinten is a legjobbak között szerepelRólunk írták  -  2017. 04. 11.

2017. március 24-én, Brüsszelben, a 2016-os év Európai Hulladékcsökkentési Hét kapcsán, a The European Week For Waste Reduction bíráló bizottsága, kategóriája 3 legjobbja közé sorolta tevékenységüket.

Tovább
A gyerekek is tehetnek a fenntartható fejlődésért!Rólunk írták  -  2015. 10. 05.

MTI közlemény az Okos Iskola Kupáról. A világ legnagyobb tanórája elnevezésű, az ENSZ által életre hívott kezdeményezés célja, hogy a gyerekekkel közösen áttekintsék, mit tehetnek az olyan elvontnak tűnő célokért, mint a béke vagy a megújuló energiaforrások - mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.

Tovább