Nem csak megérzés, valóban szinte minden tizenéves kezében ott lapul egy okostelefon. Matolcsy Miklós, a PontVelem Nonprofit Kft. vezetője tízezer diák megkérdezésén alapuló kutatásukról is beszámol, ami alapján az is látszik, hogy még kevés magyar diák használja tanulásra az internetet. A pénzügyi oktatást a BankVelem programban valósítják meg, aminek tapasztalatairól is kérdeztük a program vezetőjét.
 
Mobile Hungary konferencián a budapesti Hélia Hotelben 2017. október 18-án a fintech szekcióban az átalakuló pénzügyekről lehet mindent megtudni. A zsebpénz mobilunkba költözik címmel tart előadást a gyerekek és családtagjaik pénzügyi edukációjáról.

 
- A gyerekek már nagyon korán kezdik az internet használatot a közhiedelem szerint, de valóban ennyire internet-függők?
- Gyakorló szülőként azt mondhatom, hogy nem sokat tudnak a szülők arról, hogy mit is csinálnak a gyerekek az okostelefonjukkal. Van egy Mobidik nevű programunk, ennek a Mobil Digitális Iskolának a keretében egy iroda konténerben rendeztünk be egy tantermet és szereltük fel minden digitális földi jóval. Hétről hétre más-más iskolát látogatunk meg, nyáron az Erzsébet-tárborokban voltunk. Összesen már közel 10 ezer diák és tanár vett részt a képzéseinken, akikkel kérdőívet is töltettünk ki. Ez már egy igen reprezentatív minta, és az látszik, hogy a 10-18 éves gyerekek 89%-a használja az internetet naponta, és az ő 54%-uk gyakorlatilag folyamatosan online, óránként használja. A legtöbben az okostelefonjukat használják az internetezésre, az arányuk eléri a 35%-ot.

 
- Milyen tartalmakat fogyasztanak a gyerekek?
- A felmérésünkben ezt is megkérdeztük: a legnépszerűbb a filmnézés, aztán a chatelés, a játék majd a közösségi média. A tájékozódás, tanulás csak ezek után következik.

 
- Hogyan lehet ezen változtatni, mivel lehet a diákok figyelmét hasznosabb tartalmakkal lekötni?
- Mi a gyerekek pénzügyi oktatására kerestünk egy új megközelítési lehetőséget. Ez a BankVelem program, ami a diákok szemléletformálására létrejött PontVelem Okos Program egyik része. Mi egy online bankot hoztunk létre a gyerekeknek, ahol nem pénzzel, hanem pontokkal gazdálkodnak. Ők döntenek arról, hogy a pontjaikat lekötik és kamatoztatják – ezt magas kamatokkal ösztönözzük –. Gyűjthetnek egyénileg vagy csoportosan. A cél, hogy a pontokat beváltsák valós játékokra, élményekre és ajándékokra, illetve fel tudják ajánlani karitatív célokra is. A rendszer lényege, hogy megtanítsa az alapvető pénzügyi fogalmakat, illetve tanuljanak meg a gyerekek gazdálkodni, megtakarítani egy adott célra, mondjuk egy kinézett játékra.

 
- Hogyan lehet rávenni a diákokat, hogy az akár izgalmasabb és érdekesebb játékok helyett az online bankolással foglalkozzanak?
- Megfelelő motivációt nyújt, hogy valós ajándékokhoz lehet hozzájutni a programban. Pontokhoz kétféleképpen lehet hozzájutni: az első esetben a tudást jutalmazzuk, a tudásukat tesztelő kvízeken lehet részt venni – természetesen online. A másik mód, hogy részt vehetnek a GyűjtsVelem programban, amiben szelektíven kell hulladékot gyűjteni. Használt elemeket, mobiltelefonokat, e-kütyüket lehet az iskolába bevinni, és ezek után járnak a pontok. A programban azt tudjuk megmutatni, hogy mind a szellemi munkával – ez a verseny –, mint a fizikai munkával – ez a hulladékgyűjtés – pontokat lehet szerezni és bankolás, gazdálkodás után valós értékekhez juthatnak hozzá. Ezzel a munka alapú társadalmi modellt tudjuk a gyerek számára is játékosan bemutatni.

 
- Milyen felületeken lehet elérni a bankrendszert?
- A PontBank alapvetően internetes felületre készült, de van mobil webes változata is, és már dolgozunk az alkalmazás fejlesztésén is. Ma már 1.100 általános iskola és több mint 40.000 diák regisztrált  a PontVelem programban, ők érhetik el ezeket a rendszereket.

 
- Mennyire aktívak a diákok, hogyan lehet őket ösztönözni a részvételre?
- A szelektív hulladékgyűjtéssel folyamatosan jelen vagyunk az iskolákban, ez is ad egy motivációt a használatra. Másrészt a tudáspróbák is folyamatosan, két-három hetes időközönként zajlanak, az ezen elért eredményekért kapott pontok is az online bankban érhetők el. A versenyek végén országos döntő van, így folyamatosan tudjuk a gyerekeket aktív részvételre ösztönözni. Természetesen mi is használjuk az e-mailt és a Facebook-ot is a tájékoztatásra.

 
A cikk még folytatódik, a teljes interjú az alábbi linken érhető el: 
http://www.digitalhungary.hu/interjuk/Bankra-kesz-fiatalok-Hogyan-lehet-mobilon-felkelteni-a-tanulas-irant-a-gyerekek-figyelmet/5036/

Oszd meg a hírt ismerőseiddel!

További hírek

Gratulálunk ösztöndíjas Kapcsolattartóinknak!Rólunk írták  -  2015. 01. 30.

Az első félévben meghirdetésre került „BankVelem tippek” kapcsolattartó tanári ösztöndíj pályázatra remek javaslatok érkeztek!

Tovább
Okos Iskola Kupa DöntőjeRólunk írták  -  2016. 02. 09.

Az Iskolapad videója az izgalmas Okos Iskola Kupa döntőjéről.

Tovább