Mit lehet tudni Steve barátairól - avagy mi is a teve?
Érdekességek a nagyvilágból
Az arab világban a tevét Ata Allah-nak, vagyis Isten ajándékának hívják, latin neve pedig Camelus dromedarius, illetve egypúpú tevének vagy arab dromedárnak is hívják.
Öt hónapos korában a tevék mellkasán és térdhajlatain vastag bütyökszerű pontok tűnnek föl. Ezeknek a bőrszerű foltoknak a segítségével tudja megtartani a saját testsúlyát, mikor térdel, pihen és felkel. A tevék öt-hét napot is kibírnak étel és ital nélkül, és a testsúlyuknak a negyedét is elveszíthetik anélkül, hogy ez hatással lenne a normális életfunkcióikra.
A tevék kedvenc eledele a datolya, a fű és a különböző magok, mint amilyen a búza és a zab, de egy kietlen tájon, ahol kevés az eledel, megeszik még a tüskés bokrot is, vagy bármit, amit találnak: csontokat, száraz leveleket, de még a gazdájuk sátrát is.
A tudósok szerint a mai teve ősei negyvenmillió évvel ezelőtt éltek Észak-Amerikában, és onnan az alaszkai földhídon keresztül jutottak át Ázsiába, majd végül Afrikába. A teve kötélhez hasonlító farka hosszabb, mint fél méter, kicsi a füle, de éles a hallása - még akkor is, ha mint a szamár vagy a vadászkutya néha nem reagál a parancsra. A füle szőrrel van benőve, hogy védje a fülkagylót a homoktól és a portól.
A lépésben haladó teve normális gyorsasága öt kilométer óránként, a teherrel megrakott teve pedig átlagban negyven kilométert tesz meg naponta. Húsa az arab konyha egyik csemegéjének számít, és egyre népszerűbb a sivatagos tájakon, ahol nehéz bárányt, marhát vagy kecskét tartani. A tevék mintegy négyszázötven kiló terhet bírnak el, de a hat és nyolc hónap közötti munkaidőszak után a tevének pihennie kell, hogy visszanyerje erejét.
A teve mindegyik lábán széles, egyenes, bőrszerű párna és két köröm van. Amikor a talajra helyezi a lábát, a párnák kiszélesednek, és megakadályozzák, hogy a lábak a homokba süllyedjenek. Párhuzamos lépéseket tesz, először az egyik oldalon levő lábaival lép, majd a másikon lévőkkel. Ezek a mozdulatok a himbálódzó csónakra emlékeztetnek, valószínűleg innen kapta a teve a "sivatagi hajó" becenevet.
Az viszont tévhot, hogy a tevék vizet tárolnak a púpjukban. Ez valójában egy zsírszövethalom, és ebből szívja az energiát az állat, mikor nehéz táplálékhoz jutni. Ekkor ezt a zsírszövetet használjék, a púp pedig lagymatag lesz, összezsugorodik. Ha a teve túl sok zsiradékot használ, a kicsire zsugorodott púp lekonyul, és a teve oldalára hajlik. Egy kis táplálék és pár nap pihenés után a púp visszaáll eredeti helyzetébe. Egy nagy teve akár hétszáz kilós is lehet. A teve rágás nélkül nyeli le a táplálékot, majd felöklendezi ezt a még nem megemésztett ételt, és kérődzve rágja meg.
A teve természetét tekintve leginkább kiszámíthatatlan. Csökönyös, nehezen kezelhető állatnak tartják, aki köpködni és rúgni is szokott. A valóságban azonban jó természetűnek, türelmesnek és intelligensnek ismerik. A tevék nem lihegnek, és nagyon keveset izzadnak. A tevének nagyon kevés vízre van szüksége, ha a rendszeres tápláléka lédús. Annak ellenére, hogy a tevék a súlyos vízveszteséget is elviselik, egy nagy állat száz liter folyadékot is megiszik tíz perc alatt. Ez a folyadékmennyiség egy másik emlőst megölné, de a teve egyedi metabolizmusa lehetővé teszi, hogy a vizet elraktározza a vérkeringésében.
Forrás: Bokor Beatrix
További hírek
A "krokodilkönnyeket hullat" kifejezés végére jártak
TovábbTi is biztosan találkoztatok már olyan macskával aki imád elbújni! Most kiderül miért is van ez!
Tovább