Idén negyedszerre hirdetjük meg nagy sikerű karácsonyi ajándékgyűjtő akciónkat, a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal, a GLS-sel és az EMMI-vel együttműködve életre hívott MosolyManó programot.

Köszönjük, hogy évről évre egyre többen csatlakoztatok és tavaly már több mint 8000 csomagot sikerült összegyűjteni! Reméljük idén is sikerül minél több gyermek karácsonyát szebbé tennünk!

A MosolyManóknak mindössze annyi dolguk van, hogy megunt, de jó állapotú játékaikat becsomagolják, beviszik az iskolába és átadják tanáruknak. A csomagok elszállítását a tanár igényli majd. 

Az ajándékokat a Máltai Szeretetszolgálat juttatja el a rászoruló gyerekeknek. 

A karácsonyi ajándékok gyűjtésének pontos menete és a regisztráció IDE kattintva érhető el.

Érdemes tudni, hogy csak olyasmit csomagoljon be, ami még használható más számára, az ajándék maximum 50x50x50 cm-es dobozba kerüljön, jól lezárva és ráírva hány éves és milyen nemű gyereknek szól, valamint, hogy elsősorban játékokat gyűjtünk (esetleg könyv, iskolai holmik szóba jöhetnek), ruhát és élelmiszert nem.

„A PontVelem Okos Programban a gyerekek megélhetik a mindennapjaikban az önzetlen segítés örömét. A SegítsVelem kezdeményezésünk keretében a diákok egész évben támogathatják a rászorulókat és azt tapasztaljuk, hogy örömmel segítenek. Megtisztelő számunkra, hogy a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal karöltve az EMMI és a GLS Hungary csomaglogisztikai szolgáltató támogatásával ismét megvalósíthatjuk a karácsonyi ajándékgyűjtést is. „Célunk, hogy minél több gyermek arcára varázsoljunk mosolyt karácsonykor. Azokéra, akik kapnak, és azokéra is, akik adnak.”- mondta el Matolcsy Miklós, a PontVelem Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat egyik legfontosabb küldetése, hogy a szükséget szenvedő családok gyerekeinek házhoz vigye a játék örömét. Ez egész egyszerűen minden gyereknek jár. Az iskolákban zajló gyűjtés sokak számára teszi lehetővé, hogy idén nekik is igazi ünnep legyen a karácsony.

 

 

 

Oszd meg a hírt ismerőseiddel!

További hírek

A Pénziránytű-BankVelem Program ismét egy különleges játékot kínál neked!PontVelem Okos Program hírei  -  2018. 05. 04.

Játssz Te is a Pénzügyi focival és nyerj egy értékes tabletet!

Tovább
Ki lesz Magyarország kedvenc tanára 2018-ban?PontVelem Okos Program hírei  -  2018. 05. 25.

Idén is elindítjuk nagy sikerű szavazásunkat, melyben a kedvenc tanárok értékes ajándékcsomagokat nyerhetnek

Tovább